Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az eddigi szabályozás alapesetben tíz nap elkülönítést írt elő.
Öt napra rövidült hétfőtől a pozitív koronavírus-teszt utáni kötelező elkülönítés időtartama Angliában. Az eddigi szabályozás alapesetben tíz nap elkülönítést írt elő, de ezt hét nap után, két negatív koronavírus-teszttel meg lehetett szakítani.
A legfrissebb kimutatás szerint az év elején mért rekordoknak nem egészen a harmadára csökkent a Nagy-Britanniában naponta újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések száma. A hétfőtől érvénybe léptetett új szabályozás – amelyet Sajid Javid egészségügyi miniszter a múlt héten jelentett be a londoni alsóházban – azt írja elő, hogy
Az ötödik és a hatodik napon ugyanakkor el lehet végezni egy-egy koronavírus-gyorstesztet, és ha mindkét szűrés eredménye negatív, az elkülönítés a hatodik nap kezdetén befejezhető. Az elkülönítési időszak alapesetben változatlanul tíz nap, de a múlt hónapban a brit kormány lehetővé tette az elkülönítés befejezését a hetedik napon, ugyancsak két egymást követő negatív eredményű gyorsteszt esetén. Ez az időszak rövidült hétfőtől a brit kormány intézkedése alapján öt napra.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Varga György